Kigarukai Aikido Klub
Infó Hírek Aikido Egyebek Linkek

Az aikido-ról:

Aikido:

A japán harci művészetek között az aikido az egyik legmisztikusabb, ezért gyakran félreértett ágazat. Viszonylagosan tisztán látni csak az egész aikido áttekintése után lehet, megismerve kialakulásának körülményeit, ami határozott bélyeget tett rá.

Az alapító, Ueshiba Morihei (1882-1969) vékony, alacsony és nagyon beteges gyerek volt. Fiatal éveiben jelentős időt töltött egy helyi Shingon buddhista templomban, ahol a vallás alapelemeit tanulta. Apját különösen tisztelte és szerette, ezért egész életére nyomot hagyott benne az élmény, amikor látta a politikai ellenfeleket házukba rontani, akik apját olyan súlyosan bántalmazták, hogy csaknem belehalt sérüléseibe. Ueshiba ekkor egy életre szólóan elhatározta, hogy erős lesz és olyan harcos, aki akár több embert is könnyedén képes lesz legyőzni. Ezzel az indíttatással kezdődött az újabb kori harci művészetek egyik legnagyobb alakjának életútja.

Kardvívást kezdett tanulni a híres Yagyu Shinkage ryu-ban, majd különféle jujutsu irányzatokat, később pedig a Hozoin rendszerű lándzsaiskola tanítványa lett. Az aikido kialakulása szempontjából mégis a Daito ryu Aikijutsu-val való találkozása volt a legfontosabb, mivel ennek technikáit használta fel leginkább későbbi, saját rendszerében.

Ez a jujutsu-ágazat a IX. század közepén keletkezett, és a Minamoto családból való Shiure Saburo Yoshimitsu fejlesztette ki. Évszázadokon át titokban tartott művészet volt, míg 1905-ben Takeda Sokaku családon kívül is tanítani kezdte. Ueshiba 1911-től 1915-ig volt Takeda tanítványa.

Amikor először Takedával találkozott, már 28 éves volt, több harci művészet mestere, és a korábbi, vékony, beteges gyerek robusztus testalkatú, rendkívüli erejű férfivá fejlődött.

Takeda testi ereje szintén igen nagy volt és tudását is országszerte hírnév övezte. Ueshiba mindent megtett, hogy a tanítványa lehessen. Meghívta saját házába, főzött, mosott rá, majd külön házat épített mesterének.

Takeda oktatási módszere fájdalmas és kimerítő volt. Egy-egy technikát nem kevés pénzért adott el Ueshibának, aki végül teljesen elszegényedett, de 1916-ra minden tudás birtokosa lett.

Fizikai tevékenysége mellett vallásos érdeklődése egyre mélyült. Apja halála csak fokozta befelé fordulását. Ekkor találkozott egy sintoista pappal, Deguchival, aki olyan nagy hatással volt rá, hogy követte Mongóliába, ahol utópista ábrándjaikat akarták megvalósítani "a béke birodalmának" létrehozásával, aminek ideológiája a Deguchi által hirdetett új vallás lett volna. Az út vége szenvedés, börtön és a japán konzul közbenjárása nélkül halálos ítélet lett volna.

Hazatérve, Ueshiba tovább tanult és tanított, főleg tengerésztiszteket. 1925-ben, 41 évesen, szóváltásba keveredett az egyikükkel, majd fakarddal küzdeni kezdtek. Ueshiba könnyedén kerülte el a vad csapkodásokat, míg ellenfele fáradtan abba nem hagyta a küzdelmet. Ueshiba ekkor kiment a kertbe, és az egyik fa mellett furcsa élmény kerítette hatalmába. "Akkor a lelkem és a testem fénnyé vált. Meg tudtam érteni a madarakat, és világosan felfogtam az isteni szellemet, a világmindenség teremtőjét. Abban a pillanatban világos lett előttem: a budo (harcos út) forrása isteni szeretet minden élőlény iránt… Az igazi budo nem az erőnk alkalmazásával az ellenfél elveszejtése, és nem eszköz, ami a világot fegyverekkel való elpusztításhoz vezeti. Az igazi budo a mindenség szellemének elfogadása, a világ békéjének megőrzése, helyesen alkalmazva a természet minden lényét védi és istápolja."

Ueshiba hírneve fokozottan nőtt. Meghívták tanítani a Tengerésztiszti Akadémiára, magániskoláját neves tanítványok keresték fel. Maga Jigoro Kano is elismerően nyilatkozott az aikido-ról.

1931-ben, Kobukan néven, 80 szőnyeges iskolát nyitott. Az igazi népszerűség mégis a második világháború után következett el, amikor polgári személyeket is nagyobb számban kezdett tanítani.

1950-es évektől a nyugati világ is fokozatosan megismerkedett az aikido-val. Legelőször Franciaországban létesült egy kisebb központ, később Hawaii lett a Japánon kívüli aikido főhadiszállása.

Ueshiba halála után fia, Ueshiba Kisshomaru lett a központi aikido irányvonal vezetője, doshu-ja, majd 1999-ben bekövetkezett halála óta az ő fia Ueshiba Moriteru a doshu.

 


Letölthető ismertető füzet az aikido-ról :

Ismertető


© 2007. Kigarukai Aikido Klub
E-mail: info@kigarukai.com ; Tel.: +36 20 3494705 ;
Edzések: 1131-Budapest, Keszkenő u. 18. (Jász u. sarok) ; Edzésvezető: Megyesi Gábor, 3.dan Aikikai

Kigarukai Aikido Klub